Oct.
08
2018

Gyógyszeradagolás demens módra, avagy a bomba élesítve van

Mi tegyen az a családtag, akinek szerette demenciával küzd? Erről már egy korábbi cikkünkben írtunk, és nem rejtettük véka alá, hogy bizony a helyzet sokkal nehezebb és összetettebb, mint gondolnánk

Arról nem is beszélve, hogy a jelenleg hazánkban kb. 25.000 demenciával küzdő betegnek hatalmas százaléka egyedül él a saját otthonában.

Egyedül, és bár lehet megoldható, hogy a családtagok naponta látogassák, bizony a felelősség és a hibafaktor akkor is hatalmas. Az egyik ilyen nem más, mint a folyamatos gyógyszeradagolás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hiszen számtalan esetben már nem kis szám, a reggeli 6-7 szem tabletta, melynek ismétlődnie kell a következő napszakok valamelyikében is. De hol a kontroll?

Amikor van, aki ellenőrzi a gyógyszerek bevételét? Netán azt, hogy az idős családtag ne keverje össze a kék pirulát a pirossal, a nagy kapszula ne a vécében végezze, netán ne legyen nagyságrendbe rendezve a heti adag.

Erre kerestünk megoldást. Egyetlen dobozt, ahonnan csak az az egy fiók nyílik, amelynek tartalmát a demens családtagnak be kell vennie. Kerestük a megoldást, és elkeseredtünk. Mert nincs.

A Demencia nem más, mint általában idős korban fellépő mentális zavar, és leépülés gyűjtőfogalma. Amikor a beteg már a jelenre kevésbé, de a múltra még tisztán emlékszik, amikor elcsúszik a realitás érzék, feledékennyé, érdektelenné válik a szeretett családtag, és egész egyszerűen azt érezzük, már nem olyan, mint régen volt. És ilyenkor jön a megfeszített tempó, verseny az idővel.

De az agy területeinek sorvadása sajnos számtalan más esetben is előfordul. Előidézheti az alkoholizmus, cukorbetegség, vagy súlyosabb koponyasérülés is. Ezek mindegyikénél van esély a visszafordításra, de az időkorban fellépő demenciával szemben az orvostudomány is tehetetlen. 

Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy az idős kornak nem csak a demencia az, ami ellensége, hiszen vele együtt, vagy megelőzve betoppan ezernyi más betegség is. Amiket kezelni kell, gyógyszert kell szedni. Sokat. Kicsiket és nagyokat, színeseket és fehéret, íztelent és keserűt. De szedni kell, pontosan és rendszeresen.

De mi van abban az esetben, ha a demens szerettünk nem képes arra, hogy minden nap azonos időben bevegye a tablettákat, vagy ami még ennél is rosszabb, unalmában szedi őket, netán összekeveri az előre gondosan kiválogatott tablettákat.

Nos ilyenkor jön a gyógyszeradagoló kérdése. Számtalan fajta megtalálható a patikákban, számtalan színben és méretben, de őszinte leszek, egyik sem jó.

De nézzük őket egyenként, demens szemmel.

A szivárvány minden színében pompázik, fel vannak tüntetve rajta a napok, sőt mi több, a napszakok is. Ellenben nem jelent védelmet arra nézve, hogy a demens családtag ne tudja kivenni bármelyik napszak gyógyszereit, ne tudja összekeverni azokat, vagy egyáltalán, ha bármely napszak tablettáját  állapotából adódóan elfelejti bevenni, máris borul a rend. Ugyanis nem feltétlenül fogja tudni, épp melyik napszak következik. Az is szerencse az esetek többségében, ha arra emlékszik, milyen nap is van éppen. 

Ez a gyógyszeradagoló ugyanazokkal a problémákkal szembesít minket, mint az előző. Bármikor kivehető, bevehető, ezáltal összekeverhető. Arról nem is szólva, hogy mérete miatt nehéz kiszedni belőle a tablettákat, ha a beteg pedig a borítás mellett dönt, könnyen megesik, hogy a kilazult ajtók miatt borul az összes gyógyszer, melyet magának szétválogatni nem fog tudni.

Ez már fiókos változat, kinézetre sem elborzasztó, de demens szemmel még mindig használhatatlan. Ha a beteg nem tudja épp milyen nap van, máris borul a rendszer. Valamint a tabletták feletti önbíráskodást szintén nem képes megoldani. Tehát a semminél jobb, de nem jó.

Már majdnem a célban vagyunk, de lássuk be, mégsem. Egy gyógyszeradagoló öt risztási időpnttal, pulzusméréssel, ellenben naponta kell beletenni a gyógyszert, és a beteg bármikor hozzáférhet ezekhez. Tehát ez sem a tökéletes megoldás. Mindemellett pedig egy idősnek bonyolultnak is tűnhet, és a mozgáskoordináció visszafejlődése miatt nem biztos, hogy van már annyira ügyes, hogy az open felirtnál ki tudja majd nyitni a dobozt.

És persze van a modern mintázatú is, ami szép, de nem a demens betegek szépsége ez.

És persze nincs kivétel. Mert az összes gyógyszeradagoló hasonló teljesítményekkel bír ma hazánkban. Elfeledve azt a több, mint 25.000 embert, akinek esélye sem lesz a hozzátartozók szeme, szíve és odafigyelése nélkül időben bevenni a gyógyszert. Mert nincs olyan, ami zárt, és csak akkor nyílik, ha lehet. Ha itt az idő. És akkor bizony szóljon, jelezzen, és csak akkor nyíljon ki a doboz ajtaja, az az egyetlen egy. És ha nem történt meg a gyógyszer kivétele a dobozból jelezzen a hozzátartozónak. Küldjön sms-t, füstjelet vagy bármit, de legyen okos. Hiszen nem nagy kérés ez, a mai digitalizált mindennapokban. De ez eddig Amerikán kívül erre senki nem gondolt még. Ott már elérhető ez a gyógyszeradagoló, és bár az ára borsos, nagyjából 55.000 forintnyi dollárt kérnek érte, mégis hiszem, hogy hazánkban is lenne létjogosultsága. Legalább 25.000 családban.

Hiszen tetszik vagy sem, bármennyire is idősek, demensek, de ragaszkodnak a függetlenségükhöz. És bizony ez itt a legnagyobb probléma.

Végh Viktória az Örömteli élet program megálmodója, pszichológus elmondása szerint a legnagyobb terhet nem a gondozás, hanem a függetlenség feladása jelenti, mind a két részről.

Egyrészt az idős demenciában szenvedő lehet, hogy elfelejti milyen nap van éppen, de arra tisztán emlékezni fog, milyen szép is volt, amikor a gyermeke felcseperedett az ódon házikóban. Milyen volt ott leélni ezt a szép életet, és nem, nem akar majd a megszokott környezetéből kimozdulni. És tekintettel arra, hogy ők már korántsem az érvek emberei, meggyőzni őket ennek szükségességéről majd nem lehet.

És talán nem is kell. Hiszen mindaddig, amíg a napi rutin része az, hogy erejétől függően ellássa magát, segítséggel, de tisztálkodjon, kivegye a hűtőből az általunk odakészített ennivalót, vagy teát melegítsen magának a mikróban, addig a baj csupán részleges. és ők is tudják, hogy a baj nagy, de ameddig a saját megszokott közegükben élhetnek, addig nem hatalmas.

Mert a legtöbb haláleset nem akkor következik be, amikor az idős embert magára hagyják az éjszaka folyamán, és ezen időtájban baleset éri, hanem akkor, ha kiszakítják a megszokott környezetéből, és ezzel, bár jó szándék és szeretet vezérelte a családtagokat, de megbetegítették az idős ember lelkét.

Hiszen a változást megszokni idős korban már szinte lehetetlen.

Épp ezért amennyire csak lehet, meg kell hagyni őket a megszokott környezetükben, és bár hatalmas felelősség, de így kell megoldani a felügyeletüket.

Végh Viktória szerint ez is hatalmas felelősség a családok számára, amibe nagyon sokan bele is buknak, hiszen ki merjük jelenteni, iszonyatos munka, a saját magánélet mellett ezt is felvállalni.

Erre pedig számtalan esetben mennek rá, és hullanak szét az egészséges családok. Hiszen az aggódás immár sokkal több rétű, sokkal több mindenre kell pattanásig feszülten figyelni, és nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy idős és demens szeretteink semmivel sem különbek, mint a gyermekek.

Épp ezért nem szégyen a segítség igénybevétele, hogy a család terhe csökkenjen, és nyugodtabban élhessék az egyébként is  mozgalmas mindennapokat. Hiszen mi sem lenne megnyugtatóbb érzés, mint amikor tudjuk, hogy akár a gyógyszerezésre is van segítség, aki mindig pontosan érkezik, ellenőriz, majd ha nincs egyéb kérés, távozik is.  (Todorovits Rea)