Jun.
29
2018

Díszek a kertben

A szépen gondozott növényeken kívül sok minden kell ahhoz, hogy kertünk rendezett és otthonos legyen. Ebben a cikkben épp ezért a kerti dekorációkból/díszekből hozunk pár ötletet. 

Ilyenkor nyaranta az egyik legkedveltebb program barátainkkal, szeretteinkkel együtt tölteni az estéket, kiülni a teraszra, vagy éppen a kertbe. Mintha megállna az idő, és minden ott kezdődne, ahol mondjuk kb. 3 hónappal azelőtt abbahagytuk. Nincsenek korlátok, nincsenek feszengések, nincsenek holtidők, mindenki mondja a magáét. Olykor egymás szavába vágunk, de ez se baj, illetve ha igen, gond nélkül rászólunk egymásra, mert tudjuk, értjük, és nem bántódunk meg. Annyi mindenen túl vagyunk, emlékszünk minden közösen megélt nagy pillanatra, amikor a gyerekek megszületettek, amikor iskolába mentek, de arra is, amikor nehéz pillanatokat kellett átélnünk. És már szinte hazajárunk egymáshoz. És szeretjük, szeretik a vendégeink, hogy tudják a „járást”, de ha rátalálnak az éppen aktuális, az idei nyáron kigondolt és elkészített dekorációra, biztosan nem marad el a dicséret, ami csak a mienk! A mienk, mert erre is volt erőnk, figyelmünk és igényünk.

Mikre gondolhatunk? Annyi sok ötlet található az Interneten, amire viszont mi rátaláltunk, az valami csoda! A Bernikert oldalára elég egyszer odatévedni és bizonyosan rabul ejt téged is!

Íme, két rendkívüli ötlet, hogy csinálj magadnak egyedülálló díszítéseket a kertedben:  

Minikert

Nem tudod kicsalogatni a gyerekeket a kertbe? Szerintem egy hangulatos minikerttel sikerülni fog.... Természetesen elkészítheted más stílusban is, lehet farm jellegű, mindenféle állatokkal, vagy egy igazi tündérkert, varázslatos tündérkerti házakkal és tündérekkel. A kellékeket, kiegészítőket hozzá itt meg itt is veheted. 

Kerti süni

Állatok minden kertbe kellenek. Van, ahol van is...,én még egy váratlanul előbukkanó gyíktól is meg tudok ijedni, jól megtermett meztelen csigáról nem is beszélve. Ettől függetlenül szeretem őket, de néha szeretném, ha változatosabb lenne a látvány. Ezért már beszereztem néhány sünit, melyek "elbújnak" a nagyobb bokrok, tuják alá. A gyerekek nagy örömére...hozzávalókért olvass itt:

Még van tovább? 

És persze, vannak aztán a nagyobb befektetést igénylő dekorációk. Habár ezek a „majd ráérünk arra még” kategóriába is sorolhatjuk, de ha meggondoljuk: mindezt csak egyszer kell megvásárolni, utána sok éven át kertünk fénypontjai. Többféle megoldást is találtok a Dekordíszek oldalán.  

Többféle stílust képviselő, egyedi kinézetű kerti pavilon választékból is lehet rendelni, mely különleges megjelenést ad a kertnek. Kápráztasd el barátaidat, és legyen neked is a kertedben egy ilyen luxus kerti party kellék!

Legvégül egy jó tanács. Ha mindennek egymagunk-állunk neki, hamar rájöhetünk arra, hogy bizony sosem végzünk a teendőinkkel még év végére sem. Azonban a dicséret nem várhat! Ne legyen gond a kert, biztos akad a környéken egy diák, aki besegíthet, kérd bátran a segítségét. Örömöd nem marad el, meglátod!